HTML

Lassan a Testtel!

Ez a "Lassan a Testtel Mozgalom" (LTM) hivatalos honlapja. A Mozgalom egyetlen célkitűzése az, hogy az Országgyűlés - többségi szavazással - oszlassa fel magát MOST és a Köztársasági Elnök HALADÉKTALANUL írjon ki előrehozott választásokat, ezzel helyreállítva a megroggyant alkotmányos rendet. A Mozgalom jele a (tetszőleges színű ill. mintázatú) nyolcágú csillag, eszköze a passzív rezisztencia.

Azért, hogy az önfeloszlatás az Országgyűlésben mihamarabb napirendere kerüljön, népi kezdeményezést (Bürgerinitiative) indítunk. Ennek sikeréhez ötvenezer aláírás kell.

1949. évi XX. törvény (Ideiglenes Alkotmány) 28/D. § Országos népi kezdeményezést legalább 50 000 választópolgár nyújthat be. Az országos népi kezdeményezés arra irányulhat, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdést az Országgyűlés tűzze a napirendjére. Az országos népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles megtárgyalni.

A honlap kizárólag a passzív rezisztencia módszereinek illetve a népi kezdeményezés technikai kérdéseinek tárgyalására szolgál. Aki vitatja a célkitűzés jogosultságát illetve kételkedik a széles összefogás megteremtésének lehetőségében, menjen máshova.

LTM Banner:

Itt az a kis darab html kód, amit be kell tenni, ha azt akarjátok, hogy legyen link a honlapotokról ide:

<a href="http://lassan-a-testtel.blog.hu/"><img src="http://m.blog.hu/la/lassan-a-testtel/image/lassan.png" border=0 alt="Lassan a Testtel Mozgalom"></a>

Lassan a Testtel MozgalomÍgy fog kinézni (klikk a csillagra! - aki tud szebbet, ne fogja vissza magát, küldje el):


Közlemény: AzEskü  szövege elkészült pdf formátumban, letölthető. Nyomtassatok belőle sokat és terjesszétek :-)

Friss topikok

  • tesz-vesz: off, de mi ez a sárga csillag itt jobbra? (2009.06.22. 17:48) Leggyengébb láncszemek?
  • ciprián: kiváncsi lennék, hányan viselik a nyolcágú csillagot. merthogy a vizionált százezrek, milliók bizt... (2008.12.24. 17:54) Eskü
  • abandi: Az Apeh megadta a választ: Októberig 1,2 M "tartozó" adóalanynak küldenek (téves)kimutatással egyb... (2008.09.30. 18:41) Agyvihar
  • abandi: Tisztelt terembura! Majdnem feloszolt... (2008.09.25. 14:58) Országos népi kezdeményezés
  • Doróka: kepfeltoltes.hu/080408/by_vonnegut_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Ennek magasabb síkban rejlő verziója ... (2008.04.08. 08:13) Szemiotika

Linkblog

Leggyengébb láncszemek?

2009.01.27. 23:54 :: terembura

Úgy tűnik, megint szavaz az Országgyűlés a saját feloszlatásáról. A számarányokból egyenesen következik, hogy ez az akció se lehet sikeres kormánypárti rásegítés nélkül.

Az elmélet szerint leginkább azt kell megdolgozni, aki másodállásban önkormányzati képviselő illetve polgármester, mert ezeknek nyilván húsbavágó egzisztenciális érdeke, hogy minél több idő teljen el az országgyűlési és önkormányzati választás között.

Pillanatnyilag 55 ilyen képviselő van. Ha feltesszük, hogy a Fidesz/KDNP fegyelmezett(!?), az 138+23 szavazat. A többséghez 193 kell, hiányzik tehát 32, ami - ha csak önkormányzati emberekre számítunk - azt jelenti, hogy 23 híján az összesnek lyukat kell beszélni a hasába.

Esetleg párat össze lehet szedni máshonnan is, de ahhoz nagyon ismerni kell a belső viszonyokat, azaz hogy pl. ki sértődött, ki ingatag, stb.

Ilyen a parlamenti matematika.

----------------------------------------------------------
Jó lenne kigyűjteni legalább ezekhez a csókákhoz fogadóórák helyét/időpontját is! Valaki?

1. Dr. Bóth János (MSZP) Pest megye 2.vk.
polgármester - Vác Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: Janos.Both@parlament.hu

2. Barabásné Czövek Ágnes (MSZP) Heves megye területi lista
tag - Heves Megyei Önkormányzat (megyei közgyûlés)
email: agnes.czovek@parlament.hu

3. Bedõ Tamás (MSZP) Csongrád megye területi lista
polgármester - Csongrád Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: tamas.bedo@parlament.hu

4. Dr. Buzás Péter (MSZP) Csongrád megye 7.vk.
polgármester - Makó Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: peter.buzas@parlament.hu

5. Dr. Botka László (MSZP) Csongrád megye 3.vk.
polgármester - Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: laszlo.botka@parlament.hu

6. Érsek Zsolt (MSZP) Heves megye 4.vk.
polgármester - Hatvan Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: zsolt.ersek@parlament.hu

7. Földesi Zoltán (MSZP) Békés megye területi lista
tag - Szarvas Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: zoltan.foldesi@parlament.hu

8. Dr. Faragó Péter (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6.vk.
polgármester - Sajószentpéter Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: peter.farago@parlament.hu

9. Fedor Vilmos (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1.vk.
alpolgármester - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: vilmos.fedor@parlament.hu

10. Dr. Gedei József (MSZP) Jász-Nagykun-Szolnok megye 1.vk.
polgármester - Jászberény Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: jozsef.gedei@parlament.hu

11. Gõgös Zoltán (MSZP) Veszprém megye területi lista
tag - Pápa Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: zoltan.gogos@parlament.hu

12. Dr. Garai István Levente (MSZP) Bács-Kiskun megye 5.vk.
alpolgármester - Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: istvan.garai@parlament.hu

13. Hagyó Miklós (MSZP) Budapest területi lista
fõpolgármester-helyettes - Budapest Fõváros Önkormányzata (fõvárosi közgyûlés)
email: miklos.hagyo@parlament.hu

14. Hárs Gábor (MSZP) Budapest 11.vk.
tag - Budapest Fõváros VIII. kerületi Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: gabor.hars@parlament.hu

15. Horváth Csaba (MSZP) Budapest területi lista
fõpolgármester-helyettes - Budapest Fõváros Önkormányzata (fõvárosi közgyûlés)
email: Csaba.Horvath@parlament.hu

16. Hajdu László (MSZP) Budapest 23.vk.
polgármester - Budapest Fõváros XV. kerület Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: laszlo.hajdu@parlament.hu

17. Dr. Ipkovich György (MSZP) Vas megye területi lista
polgármester - Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: gyorgy.ipkovich@parlament.hu

18. Dr. Kálmán András (MSZP) Fejér megye 3.vk.
polgármester - Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: andras.kalman@parlament.hu

19. Dr. Karsai József (MSZP) Békés megye 7.vk.
polgármester - Battonya Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: jozsef.karsai.dr@parlament.hu

20. Káli Sándor (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.vk.
polgármester - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: sandor.kali@parlament.hu

21. Dr. Kolber István (MSZP) Somogy megye 2.vk.
tag - Somogy Megyei Önkormányzat (megyei közgyûlés)
email: Istvan.Kolber@parlament.hu

22. Dr. Horváth Klára (MSZP) Komárom-Esztergom megye területi lista
polgármester - Bábolna Önkormányzat (helyi önkormányzat)
email: Klara.Horvath@parlament.hu

23. Katona Kálmán (MDF) Budapest területi lista
tag - Budapest Fõváros Önkormányzata (fõvárosi közgyûlés)
email: kalman.katona@parlament.hu

24. Keller László (MSZP) Pest megye 9.vk.
polgármester - Törökbálint Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: laszlo.keller@parlament.hu

25. Koscsó Lajos (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye területi lista
polgármester - Tiszaújváros Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: lajos.koscso@parlament.hu

26. Kovács Tibor (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12.vk.
tag - Tiszaújváros Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: tibor.kovacs@parlament.hu

27. Laboda Gábor (MSZP) Pest megye területi lista
polgármester - Üröm Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: gabor.laboda@parlament.hu

28. Lakos Imre (SZDSZ) Budapest területi lista
tag - Budapest Fõváros Önkormányzata (fõvárosi közgyûlés)
email: imre.lakos@parlament.hu

29. Dr. Mester László (MSZP) Budapest 27.vk.
polgármester - Budapest Fõváros XVIII. kerület Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: laszlo.mester@parlament.hu

30. Dr. Molnár Zsolt (MSZP) Budapest területi lista
tag - Budapest Fõváros II. kerületi Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: zsolt.molnar@parlament.hu

31. Dr. Molnár Csaba (MSZP) Gyõr-Moson-Sopron megye területi lista
tag - Gyõr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat (megyei közgyûlés)
email: csaba.molnar.dr@parlament.hu

32. Molnár Gyula (MSZP) Budapest 16.vk.
polgármester - Budapest Fõváros XI. kerület Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: gyula.molnar@parlament.hu

33. Paizs József (MSZP) Baranya megye 7.vk.
polgármester - Szigetvár Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: jozsef.paizs@parlament.hu

34. Dr. Perjési Klára (MSZP) Békés megye 2.vk.
polgármester - Gyula Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: klara.perjesi@parlament.hu

35. Pál Béla (MSZP) Veszprém megye 7.vk.
tag - Veszprém Megyei Önkormányzat (helyi önkormányzat)
email: bela.pal@parlament.hu

36. Páva Zoltán (MSZP) Baranya megye 4.vk.
polgármester - Komló Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: zoltan.pava@parlament.hu

37. Rónavölgyi Endréné (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye területi lista
polgármester - Szerencs Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: endrene.ronavolgyi@parlament.hu

38. Sós Tamás (MSZP) Heves megye 2.vk.
elnök - Heves Megyei Önkormányzat (megyei közgyûlés)
email: tamas.sos@parlament.hu

39. Szabados Ákos (MSZP) Budapest területi lista
polgármester - Budapest Fõváros XX. kerület Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: akos.szabados@parlament.hu

40. Szabó Gyula (MSZP) Heves megye területi lista
tag - Heves Megye Önkormányzata (megyei közgyûlés)
email: gyula.szabo@parlament.hu

41. Szûcs Erika (MSZP) Országos lista
alpolgármester - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: erika.szucs@parlament.hu

42. Schwartz Béla (MSZP) Veszprém megye 1.vk.
polgármester - Ajka Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: bela.schwartz@parlament.hu

43. Dr. Szabóné Müller Timea (MSZP) Pest megye területi lista
tag - Budaörs Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: timea.muller@parlament.hu

44. Szirbik Imre (MSZP) Csongrád megye 5.vk.
polgármester - Szentes Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: imre.szirbik@parlament.hu

45. Dr. Szabadkai Tamás (MSZP) Fejér megye területi lista
tag - Fejér Megye Közgyûlés (megyei közgyûlés)
email: tamas.szabadkai@parlament.hu

46. Dr. Tittmann János (MSZP) Komárom-Esztergom megye 5.vk.
polgármester - Dorog Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: janos.tittmann@parlament.hu

47. Dr. Tóth József (MSZP) Budapest 20.vk.
polgármester - Budapest Fõváros XIII. kerület Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: jozsef.toth@parlament.hu

48. Tóth József (MSZP) Hajdú-Bihar megye 8.vk.
polgármester - Polgár Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: j.toth@parlament.hu

49. Tasnádi Péter (MSZP) Baranya megye területi lista
polgármester - Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (megyei jogú városok közgyûlése)
email: peter.tasnadi@parlament.hu

50. Varju László (MSZP) Pest megye területi lista
tag - Taksony Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: laszlo.varju@parlament.hu

51. Vécsi István (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye területi lista
polgármester - Ricse Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: istvan.vecsi@parlament.hu

52. Velkey Gábor (SZDSZ) Országos lista
tag - Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselõtestülete (megyei jogú városok közgyûlése)
email: gabor.velkey@parlament.hu

53. Warvasovszky Tihamér (MSZP) Fejér megye 1.vk.
polgármester - Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: tihamer.warvasovszky@parlament.hu

54. Winkfein Csaba (MSZP) Komárom-Esztergom megye területi lista
tag - Esztergom Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: csaba.winkfein@parlament.hu

55. Zatykó János (MSZP) Komárom-Esztergom megye 4.vk.
polgármester - Komárom Város Önkormányzata (helyi önkormányzat)
email: janos.zatyko@parlament.hu

4 komment

Országos népi kezdeményezés

2008.04.03. 15:59 :: terembura


Talán ez menni fog.
A Budakalászi Polgári Körök kezdeményezése

Alulírott civil szervezetek kinyilvánítjuk azon határozott véleményünket, hogy a jelenlegi, súlyos politikai, gazdasági és erkölcsi válság feloldásának egyetlen megoldása a Magyar Országgyűlés önfeloszlatása és előrehozott választások tartása. [stb.]

2008 július 11.
________________________________

Most már tényleg itt az idő. Még csak lassan menni se kell, mert ennél lassabban aligha lehet. A kormány és a kormánypártok elvégezték a munka oroszlánrészét, már csak a kegyelemdöfés van hátra. Adjuk meg nekik.

Indítsunk aláírásgyűjtést országos népi kezdeményezés keretében az alábbi témával:

Az Országgyűlés oszlassa fel magát azonnal!

Elegendő ötvenezer aláírás ahhoz, hogy a fenti kérdést köteles legyen napirendre tűzni és megtárgyalni a parlament. Jó lenne ennél sokkal több, mert akkor nagyobb a nyomás a honatyákon.

Jelen körülmények között a korrekt eljárás az lenne, ha az aláírásgyűjtést az önkormányzati szövetségek kezdeményeznék. Azért ők, mert az államhatalomnak már alig van működőképes ága az Önkormányzatokon kívül és ha még egy kicsit így megy, azok is végleg lerokkannak. Ha van kezdeményezés, akkor meg lehet hívni minden szervezetet, csatlakozzon!

34/2002. (XII. 23.) BM rendelet a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény végrehajtásáról az országos népszavazáson és az országos népi kezdeményezésen

Ugyanez a téma itt is.

17 komment

Vezérfonal

2008.01.08. 00:20 :: terembura

Kezd a dolog áttekinthetetlenné válni, a blog.hu struktúrája nem a legmegfelelőbb erre a célra. De megoldjuk.

Aki csak most esett be ide, tegye félre megcsontosodott előítéleteit és nézze át az anyagot, mielőtt szól.

Ehhez az egy poszthoz nem lehet hozzászólni (mert technikai okokból értelmetlen lenne). A többinél semmiféle korlátozás nincs, moderálni is csak végszükség esetén fogok. Ha valami marha elsőzni kezd vagy beküld tíz oldal pontot. Az ilyet örökre kitiltom.

komment

Agyvihar

2008.01.06. 03:18 :: terembura

Jó hülye szó, a brainstorming tükörfordítása. Magyarul: ötletparádé.

Az a lényeg, hogy össze kell szedni a passzív ellenállás lehetséges módszereit. Biztos vagyok benne, hogy van legalább tizezer, de nyilván senkinek sem jut eszébe mind, nekem se. Mindenesetre felsorolom azt a párat, ami van, a többit pedig légyszi írjátok meg ide. Ami jónak látszik, azt folyamatosan csatolom a listához. Minden ilyen akciónak csak akkor van értelme, ha legalább tízezrek, de inkább százezrek, milliók csatlakoznak.
  1. Autóval lassan menni, gyakran megállni akkor is, ha nem muszáj, de csak éppen hogy. Azért lásd: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 26. § (5) bekezdés
  2. Gyalog is lassan menni, különösen zebrán, átjáróban, lépcsőn, lehetőleg bottal, járókerettel.
  3. Mobiltelefonnal előre meghirdetett időpontokban (mondjuk minden óra 37-kor) nem létező vagy ingyenes számot hív mindenki.
  4. Jó sok "flash mob" (röpgyűlés). Előre meghirdetett időpontban és helyen sokan összeverődnek, rövid ideig nem csinálnak semmit, aztán mindenki megy a dolgára.
  5. Multinacionális üzletláncok, bevásárlóközpontok bojkottja. Némi anyagi áldozattal jár, de csak rövid távon. Az csinálja, aki anyagilag megengedheti magának.
  6. Jegyzőnél rendelkezni, hogy a Népességnyilvántartó ne adja ki személyes adatainkat marketing-célokra (egyébként is ez a normális).
  7. Közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel fordulni a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Kötelesek harminc napon belül elbírálni, még akkor is, ha hülyeség. Az eredményről írásban kell értesíteniük.
  8. Nyakára járni a képviselőnek. Ehhez kell lista az összes kormánypárti képviselő fogadóórájáról (hely/időpont). Ki állítja össze?
  9. Adóvisszatartás. Az csinálja, akinek rendben vannak a könyvei és megengedheti magának a késedelmi kamatot.

24 komment

Szemiotika

2008.01.01. 19:50 :: terembura

A nyolcágú csillag konnotációiról: Istar-Afrodité-Vénusz jelképe, mint ilyen a szerelemé, egységé, újjászületésé és termékenységé. Az Istar-Eszter-astra-star szóbokron át indoeurópai közegben a "csillag" ősformája, a modernitásban sztár. A keresztény szimbolikában Szűz Mária (a Magyarok Nagyasszonya) csillaga illetve gyakran a Bethlehemi Csillag, a Megváltó születésének csillaga is így ábrázoltatik. A Sumér írásban alapjel, néma determinatíva. Az utána álló szót az "ég, isten" kategóriába vonja. Olvasata "dengri", ami - valószínűleg ótörök közvetítéssel a magyat "tenger" ill. "isTEN" szavakban is megjelenik. A nyolcágú csillag számos településünk címerében szerepel.

1 komment

Eskü

2008.01.01. 17:28 :: terembura

Közlemény: Az Eskü szövege elkészült pdf formátumban, letölthető. Nyomtassatok belőle sokat és terjesszétek :-)

Mint említettem, aki a mozgalomhoz csatlakozik, aki a nyolcágú csillagot kiteszi, annak esküt kell tennie. Ez nem csak - és nem is elsősorban - azért szükséges, mert az emberi elhatározás ingatag, hanem azért, hogy a képviselők valódi veszélyben érezzék magukat, ha ebben a konkrét ügyben is szembefordulnak a népakarattal.

Az esküt minden esetben tükör előtt, fennhangon kell elmondani. A szertartás lehet nyilvános és csoportos, de ez nem elengedhetetlen feltétel: végrehajtható a fürdőszoba magányában is, miközben hangosan zubog a víz.
Esküszöm, hogy a következő választáson a mostani képviselők közül olyanra nem adom voksomat, aki nem szavazza meg az Országgyűlés idő előtti feloszlatását - feltéve hogy lesz ilyen értelmű határozati javaslat. Ugyanígy nem szavazok olyan listára sem, amelyen ilyen semmirekellő és gyáva képviselő neve szerepel.

Ha eskümet megszegem, [idő előtti*] halálomig ne tudjak tükörbe nézni úgy, hogy hitvány hitszegésem eszembe ne jusson!
Az esküt nem Isten előtt, hanem saját lelkiismeretünk előtt tesszük. Ezért a szokásos "Isten engem úgy segéljen!" záradék elmarad (bár opcionálisan megengedett). Ez azért van így, mert egyrészt komolyan vesszük a harmadik parancsolatot ("Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd" 2Móz 20:7), másrészt tény, hogy sok lelkiismeretes, jóravaló honfitársunk számára Isten neve nem jelent semmit.

Ha elegen teszik le az esküt és ezt nyilvánosan is demonstrálják azzal, hogy kiteszik a csillagot, akkor a politikai pártok vezetése a pártlisták összeállításakor dilemma elé kerül. Ha a pártvezetés ellenezte az Országgyűlés önfeloszlatását, akkor éppen a leglojálisabb képviselők nevét kell lehagyniuk a listáról a következő választás idején - feltéve, hogy nem akarnak rengeteg szavazatot veszíteni. Ezért elemi érdekük, hogy ne is ellenezzenek egy ilyen határozatot!

Ha a népi kezdeményezés sikerrel jár, akkor lesz ilyen határozati javaslat. Ha lesz, akkor arról a képviselőknek szavazniuk kell, a szavazás eredményét pedig - név szerint - itt közzétesszük. Ugyanígy értékeljük ebből a szempontból a következő Országgyűlési választás kampányidőszakában a pártlistákat is, akár lesz előrehozott választás, akár nem. Gyengébbek kedvéért: a képviselők szavazatai (a titkos szavazás kivételével) nyilvánosak, tehát az un. "név szerinti szavazás" csupán bohóctréfa. Ilyen ügyben titkos szavazást elrendelni nem lehet.

Az "idő előtti halál" kitétel igényel még magyarázatot. Szilárd meggyőződésem, hogy minden emberhalál idő előtti - így a kifejezés akár redundáns is lehetne. Azonban sorsfordító tettek idején a "memento mori" megidézése mégsem az, hozzásegít ahhoz a komolysághoz, aminek többnyire fájdalmasan híján vagyunk.

* Az "idő előtti"-t inkább kihúznám. Felesleges, szószátyár és - magyarázat nélkül - félrevezető. A "halál" pont elég.
.  o O o  .

Hm. Vegyük elő a Házszabályt és tegyük ide a képviselői eskü szövegét is. Csak hogy tudjuk, miről beszélünk. De tényleg.

Esküszöveg az országgyűlési képviselők eskütételéhez


1. számú melléklet

a 46/1994. (IX.30.) OGY

határozathoz

E s k ü s z ö v e g

az országgyűlési képviselők eskütételéhez

"Én ........................................, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.

(A képviselő meggyőződése szerint)

Isten engem úgy segéljen!"

Budapest, 19.... évi .................. hó ..... napján

7 komment

Módszertan a Görénylyukból

2008.01.01. 16:07 :: terembura

Lassan tényleg tűrhetetlen az, amit az Országgyűlés kormánypárti többsége művel. Minden felmérés azt mutatja, hogy a választásokkor még meglevő társadalmi támogatottságuk gyakorlatilag semmivé lett, a választópolgárok túlnyomó része valami egészen mást akar, nem ezt. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor minden normális demokráciában feloszlatnák a Parlamentet és új választásokat írnának ki. Itt nem ez történik, ergo ez itt nem normális demokrácia.

Az is nyilvánvaló, hogy ilyenkor, ha képviselőinek többsége megcsalja, a nép nem tehet mást, mint hogy visszaveszi tőlük a hatalmat. Annál is inkább, mert az eredendően az övé. Ugyebár erről szól a népfelség elve.

A nagy kérdés az, hogy milyen eszközei vannak ennek végrehajtására? Illetve hogy milyen eszközök bevetése jár adott körülmények között a legkisebb társadalmi költséggel úgy, hogy az még elegendő legyen a kitűzött cél megvalósításához?

Egyszerű politikai megoldás nincs, mert az ideiglenes Alkotmány nem jogosítja fel a Köztársasági Elnököt az Országgyűlés feloszlatására, új választások kiírására. A népszavazási tökéletlenkedés - most már napnál világosabban látszik - szintén alkalmatlan eszköz (mert a provizórikus Alkotmány ezt is ellehetetleníti azzal, hogy nem lehet közvetlenül az Országgyűlés feloszlatásáról népszavazást tartani). Egy szempontból mégis fontos lehet: azokat a választókat is meggyőzi arról, hogy a kormány mögött már nem áll erő, akik a közvéleménykutatásoknak nem hisznek, így siker esetén növeli a nép önbizalmát. Csak az a kérdés, hogy a megnövekedett önbizalmat mire használjuk - és mikor?

Másik szokásos módszer, amit már a világ számos országában sikerrel alkalmaztak hasonló helyzetben, azaz a sok százezres, milliós tömegtüntetések tavaly október 23.-a óta esélytelen. A terror, a megfélemlítés ebből a szempontból sikeres volt. Az emberek tényleg félnek, pár ezernél több utcára menni nem mer. Ennyi pedig nem elég ahhoz, hogy a rendőri módszerek alkalmazhatatlanná váljanak. Persze ez kétélű fegyver volt a kormánypártok kezében, mert ki a fene szavaz azokra, akiktől fél? Ez azonban itt és most nem segít, később meg fájjon miatta azoknak a feje, akik a bajt magukra húzták azzal, hogy lábbal tiporták a törvényt.

A következő - tökéletesen törvényes - jelölt, ami szintén sikeres szokott lenni, az általános sztrájk. Ez éppen most bukott meg csúfosan. Ilyen szakszervezetekkel, ezekkel a szakszervezetekkel ez nem is fog menni. Újjáépíteni a szakszervezeti mozgalmat, feltölteni a sztrájksegély-alapokat, letörni a munkáltatók dölyfét nem lehet két perc alatt: ez több évtizedes program még akkor is, ha megvan hozzá a közakarat. Ennyi idő pedig most nincs.

A polgári engedetlenség különböző formái szintén eredményesek szoktak lenni. Ennek lényege az, hogy valami törvénybeütközőt teszünk (rendszerint szabálysértésnél súlyosabbat nem) és nyíltan vállajuk az ezért törvényesen járó büntetést. Csak éppen olyan tömegesen, hogy a végrehajtó hatalom nem győzi. Ha milliók ülnek a vasúti sínekre (mint az a kommunista rendszer haldoklása során Lengyelországban vagy az Iraki háború kitörése idején Olaszországban történt), vagy ha ezrével van teljes útzár főútvonalon (mint nálunk a taxisblokád idején), akkor az hat. Ez azonban megint olyan, ahol a néptömegnek vállalnia kell az arcát, márpedig ezt ugyanaz a félelem lehetetleníti el, ami a tömegtüntetéseket is.

Fegyveres felkelés, forradalom szintén előfordult hasonló helyzetben, itt is, másutt is Európában. A sikerről már lehet vitatkozni. Még ahol triumfált is az erőszakos hatalomátvételi kísérlet, többnyire forradalmi terror követte, ami sokkal rosszabb, mint az, ami ellen eredetileg szerveződött a felkelés. Meg aztán ilyenkor mindíg az a vége, hogy előkerül a nehéztüzérség. Van valami diszkrét bája annak, hogy már több mint ötven éve nem lett rommá lőve Budapest és nagyon rossz lenne éppen most megismételni ezt a happeninget. Arról nem is beszélve, hogy baromi drága mulatság az ilyen és senki se állná helyettünk a költségeket. Ráadásul mindez annyira nyilvánvaló, hogy egy ilyen akció tömegtámogatása nulla körül lenne, márpedig anélkül csak bukni lehet, de nagyot. Szóval ez sem járható út.

Marad azonban egy eszköz, amit nálunk jó és sikeres hagyomány támogat, ami nem félelemkeltő, alig tettenérhető és viszonylag alacsony társadalmi költségekkel jár az alkalmazása. Jelen körülmények között mindenképp olcsóbb alkalmazni, mint nem. Ez pedig a passzív rezisztencia. A magyar történelem során kétszer is bejött s utána mindíg nyugalmas de energikus megújulás következett. Először II. József reform-diktatúrája ellen, aztán a kiegyezés előtti időkben az osztrák gleischachtolás megakadályozására vetettük be. Voltaképp a Kádár-diktatúra idején is ez volt az egyetlen használható fegyver, még ha mondani nem is merte senki.

Most azonban, mivel a demokrácia és jogállam intézményei egyelőre csak ténylegesen sérülnek, formálisan nem, lehetünk sokkal radikálisabbak és szókimondóbbak is. Azaz meghirdethetjük a passzív rezisztenciát, artikulálhatjuk, formát adhatunk neki. Ezzel sokkal hatékonyabbá tehetjük, mint amilyen diktatúrák idején volt, így gyorsabban érhetünk el vele eredményt. Erre bizony szüség is van most.

Lássuk tehát, mi minden kell egy ilyen mozgalomhoz:

  • Cél: Országgyűlés azonnali feloszlatása, új választások kiírása - és semmi más (ez nagyon fontos!)
  • Eszközök: erre javaslatokat várok. Előzetesen egy példa az, ha mindenki mindíg mindenütt 10 km/órával lassabban hajt, mint a megengedett sebesség.
  • Jelkép: ez elengedhetetlen, enélkül szétfolyik az egész. A nyolcágú csillagot javaslom: (mert ennek itt és most nincs pártpolitikai konnotációja, ezért egyesíthet)
Ennyi az egész.

14 komment

Galéria

2007.12.31. 02:07 :: terembura

Szeretném demonstrálni, hogy a nyolcágú csillag valóban bármilyen lehet. Maga a forma jelenti az LTM-hez való csatlakozást. A szinezés, a minta egyéb járulékos érzelmeket is közszemlére tehet, de ez semmit sem vesz el abból, hogy viselője azonnali előrehozott választást akar. Legfeljebb plusz információval szolgál arról, hogy miért? Vagy nem.

Jelvény szocialista támogatóink részére. Csinos. Nemzeti radikális Homár KDNP Schizo
Zsidó magyarok csillaga Sikoly Imre királyunk csillaga És mi mégis láncot hordunk! gumimaci

Szóval - elő azzal a kreativitással! Mivel nem értek a rajzoláshoz, másnak ez nyilván jobban áll.

Mint másutt már említettem, a nyolcágú csillag számos településünk címerében szerepel. A teljesség igénye nélkül ezek közül néhány:



Aktivisták küldték:
KeXY: Oroszlán koti: baba koti: címeres

4 komment

Előzmények

2007.12.30. 17:46 :: terembura

A dolog Molnárgörény blogján indult (kormánybuktatás módszertana). Akit érdekel, ott nézhet utána. Hamarosan átkerül ide is minden lényeges dolog, szépen pontokba szedve. B.Ú.É.K.

Szólj hozzá!

Címkék: országgyűlés feloszlatása új választások passzív rezisztencia nyolcágú csillag

süti beállítások módosítása