A Mozgalom egyetlen célkitűzése az, hogy az Országgyűlés - többségi szavazással - oszlassa fel magát MOST és a Köztársasági Elnök HALADÉKTALANUL írjon ki előrehozott választásokat, ezzel helyreállítva a megroggyant alkotmányos rendet. A Mozgalom jele a (tetszőleges színű ill. mintázatú) nyolcágú csillag, eszköze a passzív rezisztencia.
Lassan tényleg tűrhetetlen az, amit az Országgyűlés kormánypárti többsége művel. Minden felmérés azt mutatja, hogy a választásokkor még meglevő társadalmi támogatottságuk gyakorlatilag semmivé lett, a választópolgárok túlnyomó része valami egészen mást akar, nem ezt. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor minden normális demokráciában feloszlatnák a Parlamentet és új választásokat írnának ki. Itt nem ez történik, ergo ez itt nem normális demokrácia.
Az is nyilvánvaló, hogy ilyenkor, ha képviselőinek többsége megcsalja, a nép nem tehet mást, mint hogy visszaveszi tőlük a hatalmat. Annál is inkább, mert az eredendően az övé. Ugyebár erről szól a népfelség elve.
A nagy kérdés az, hogy milyen eszközei vannak ennek végrehajtására? Illetve hogy milyen eszközök bevetése jár adott körülmények között a legkisebb társadalmi költséggel úgy, hogy az még elegendő legyen a kitűzött cél megvalósításához?
Egyszerű politikai megoldás nincs, mert az ideiglenes Alkotmány nem jogosítja fel a Köztársasági Elnököt az Országgyűlés feloszlatására, új választások kiírására. A népszavazási tökéletlenkedés - most már napnál világosabban látszik - szintén alkalmatlan eszköz (mert a provizórikus Alkotmány ezt is ellehetetleníti azzal, hogy nem lehet közvetlenül az Országgyűlés feloszlatásáról népszavazást tartani). Egy szempontból mégis fontos lehet: azokat a választókat is meggyőzi arról, hogy a kormány mögött már nem áll erő, akik a közvéleménykutatásoknak nem hisznek, így siker esetén növeli a nép önbizalmát. Csak az a kérdés, hogy a megnövekedett önbizalmat mire használjuk - és mikor?
Másik szokásos módszer, amit már a világ számos országában sikerrel alkalmaztak hasonló helyzetben, azaz a sok százezres, milliós tömegtüntetések tavaly október 23.-a óta esélytelen. A terror, a megfélemlítés ebből a szempontból sikeres volt. Az emberek tényleg félnek, pár ezernél több utcára menni nem mer. Ennyi pedig nem elég ahhoz, hogy a rendőri módszerek alkalmazhatatlanná váljanak. Persze ez kétélű fegyver volt a kormánypártok kezében, mert ki a fene szavaz azokra, akiktől fél? Ez azonban itt és most nem segít, később meg fájjon miatta azoknak a feje, akik a bajt magukra húzták azzal, hogy lábbal tiporták a törvényt.
A következő - tökéletesen törvényes - jelölt, ami szintén sikeres szokott lenni, az általános sztrájk. Ez éppen most bukott meg csúfosan. Ilyen szakszervezetekkel, ezekkel a szakszervezetekkel ez nem is fog menni. Újjáépíteni a szakszervezeti mozgalmat, feltölteni a sztrájksegély-alapokat, letörni a munkáltatók dölyfét nem lehet két perc alatt: ez több évtizedes program még akkor is, ha megvan hozzá a közakarat. Ennyi idő pedig most nincs.
A polgári engedetlenség különböző formái szintén eredményesek szoktak lenni. Ennek lényege az, hogy valami törvénybeütközőt teszünk (rendszerint szabálysértésnél súlyosabbat nem) és nyíltan vállajuk az ezért törvényesen járó büntetést. Csak éppen olyan tömegesen, hogy a végrehajtó hatalom nem győzi. Ha milliók ülnek a vasúti sínekre (mint az a kommunista rendszer haldoklása során Lengyelországban vagy az Iraki háború kitörése idején Olaszországban történt), vagy ha ezrével van teljes útzár főútvonalon (mint nálunk a taxisblokád idején), akkor az hat. Ez azonban megint olyan, ahol a néptömegnek vállalnia kell az arcát, márpedig ezt ugyanaz a félelem lehetetleníti el, ami a tömegtüntetéseket is.
Fegyveres felkelés, forradalom szintén előfordult hasonló helyzetben, itt is, másutt is Európában. A sikerről már lehet vitatkozni. Még ahol triumfált is az erőszakos hatalomátvételi kísérlet, többnyire forradalmi terror követte, ami sokkal rosszabb, mint az, ami ellen eredetileg szerveződött a felkelés. Meg aztán ilyenkor mindíg az a vége, hogy előkerül a nehéztüzérség. Van valami diszkrét bája annak, hogy már több mint ötven éve nem lett rommá lőve Budapest és nagyon rossz lenne éppen most megismételni ezt a happeninget. Arról nem is beszélve, hogy baromi drága mulatság az ilyen és senki se állná helyettünk a költségeket. Ráadásul mindez annyira nyilvánvaló, hogy egy ilyen akció tömegtámogatása nulla körül lenne, márpedig anélkül csak bukni lehet, de nagyot. Szóval ez sem járható út.
Marad azonban egy eszköz, amit nálunk jó és sikeres hagyomány támogat, ami nem félelemkeltő, alig tettenérhető és viszonylag alacsony társadalmi költségekkel jár az alkalmazása. Jelen körülmények között mindenképp olcsóbb alkalmazni, mint nem. Ez pedig a passzív rezisztencia. A magyar történelem során kétszer is bejött s utána mindíg nyugalmas de energikus megújulás következett. Először II. József reform-diktatúrája ellen, aztán a kiegyezés előtti időkben az osztrák gleischachtolás megakadályozására vetettük be. Voltaképp a Kádár-diktatúra idején is ez volt az egyetlen használható fegyver, még ha mondani nem is merte senki.
Most azonban, mivel a demokrácia és jogállam intézményei egyelőre csak ténylegesen sérülnek, formálisan nem, lehetünk sokkal radikálisabbak és szókimondóbbak is. Azaz meghirdethetjük a passzív rezisztenciát, artikulálhatjuk, formát adhatunk neki. Ezzel sokkal hatékonyabbá tehetjük, mint amilyen diktatúrák idején volt, így gyorsabban érhetünk el vele eredményt. Erre bizony szüség is van most.
Lássuk tehát, mi minden kell egy ilyen mozgalomhoz:
- Cél: Országgyűlés azonnali feloszlatása, új választások kiírása - és semmi más (ez nagyon fontos!)
- Eszközök: erre javaslatokat várok. Előzetesen egy példa az, ha mindenki mindíg mindenütt 10 km/órával lassabban hajt, mint a megengedett sebesség.
- Jelkép: ez elengedhetetlen, enélkül szétfolyik az egész. A nyolcágú csillagot javaslom: ✵ (mert ennek itt és most nincs pártpolitikai konnotációja, ezért egyesíthet)
